Milyenek az igazi írók?

Korábban már írtam cikket az írókhoz és a műveikhez fűződő hozzáállásomról, amelyet itt olvashatsz.

A fenti mondanivalót szeretném most pár mondattal kiegészíteni.

Bizonyára tapasztaljátok, hogy akár gyakorlatlanabb emberek is írnak már könyvet. Az őket segítő szakemberek közül néhányan ezt megterhelőnek érzik, mert így úgymond amatőrebb írókkal és írásművekkel kell foglalkozni, és időpazarlásnak gondolják.

Én ezt nem így gondolom. Számtalanszor tapasztaltam már, hogy megkerestek olyan kéziratok javításával, amiknél sem a helyesírás, sem a kifejezésmód nem volt annyira magas színvonalú. Azonban ezekben az esetekben is meglátom általában, hogy a mondanivaló nagyon is értékes. Volt már több diszlexiás ügyfelem is, nekik nem feltétlen csak a helyesírással szokott gondjuk lenni, hanem néhányuknak a fogalmazás, a stilisztika is nehézséget okoz, mégis engem lenyűgöz, amikor valaki a nehezített körülmények ellenére is nekifog az írásnak.

Amikor átolvasok egy-egy kéziratot, és látom, hogy az illető nem annyira gyakorlott író, akkor is azt tapasztalom, hogy a javaslataim alapján már át tudja úgy írni azokat a részeket, amelyek korrekcióra szorulnak, hogy az a leendő olvasóknak minél jobb olvasói élményt nyújtson.

Valamelyik nap az egyik írói csoportban az is felmerült és rá is kérdezett valaki, hogy mennyire értenek egyet a csoporttagok azzal, hogy egyes írók nem olvasnak, hogy ne legyenek mások által befolyásolva. Ezzel a gondolatban annyiban értek egyet, hogy amikor alkotnak, ez a tanács valóban megfontolandó, hogy ne vigye el a figyelmet semmi a saját hangjától és megőrizze a stílusát. Azonban azzal nem értek egyet, hogy egyáltalán ne olvasson egy író, mert bizonyított tény, hogy az olvasás – egyéb jótékony hatásai mellett – remekül fejleszti a szókincset, így a sok olvasás hosszú távon csak hasznára válhat egy írónak. Ráadásul azok, akik rendszeresen írnak, bizonyára tapasztalták, hogy az írás egyfajta flowba viszi az embert, bekapcsol a jobb agyfélteke, vagyis ilyenkor tulajdonképpen rákapcsolódunk az intuíciónkra és egy másik „csatorna” diktálja nekünk a mondanivalót. Mégis, az olvasás által magunkévá tett szókinccsel még színesebben tudunk fogalmazni. Szóval én mindenképpen javaslom a sok olvasást, mert az észrevétlen és automatikus tanulás mellett még szórakozunk is.

Ezért én minden kezdő, gyakorlatlanabb írónak azt javaslom, hogy ne beszélje le magát az írásról azért, mert a belső hang azt állítja, hogy nincs értelme, és azt gondolja, hogy az íráshoz csak komoly filozófusi és költői tehetséggel megáldva állhatunk neki.

Ezért vagyunk mi szakemberek, hogy a segítségünkkel az írók kéziratai még inkább értékes olvasmánnyá váljanak.