Az előző cikkben a korrektúra / lektorálás menetébe avattalak be benneteket, ebben a részben a szerkesztési munkát veszem górcső alá. Előzőleg azt ígértem, hogy két részletben tárgyalom a témát, de folyamatosan jöttek újabb gondolataim, szóval a cikksorozat végül három részből fog állni. A formai szerkesztéssel kapcsolatos dolgokat, illetve néhány fontos gondolatot a lektori és szerkesztői munkával kapcsolatban a következő cikk tárgyalja majd.
Nézzük akkor a szerkesztési szempontokat!
A helyesírási és mondatszerkezeti hibákon kívül természetesen a történet szerkezetét is figyelem, a szereplőket, a leírásokat, illetve azt, hogy a regény, vagy novella esetében passzol-e a karakter- és tájleírás a szereplő viselkedésével, a környezettel. Vagyis fontos, hogy a leírások hűek legyenek a történethez, hogy elkerüljük a „kvarcóra a múltszázadban” tipikus eseteit. Alap dolognak tűnik, mégis gyakori hiba időnként, hogy Józsit a 30. oldal után is Józsinak hívják-e, illetve ha a történet kezdetén Budapesten lakik, akkor a sztori egyszer csak ne folytatódjon Piripócson, egy elhagyatott faluban, hacsak nincs benne a regényben, hogy elköltözött.
Ellenőrzöm azt is, hogy mennyire érzelemdús a szöveg, hiszen egy szórakoztató könyv esetében – legyen bármilyen is a témája – ez egy fontos momentum, hiszen az érzelmek hatására vonódik be az olvasó a történetbe. Ugyanakkor azt is igyekszem vizsgálni, hogy az érzelmek nem szerepelnek-e túlzással az adott történetben.
Tudom, hogy ezek alapvető dolgoknak tűnnek, de amikor írunk, általában a jobb agyféltekénk bevonásával íródik a történet, viszont a logikai bakik kiszűrését a bal agyféltekénk használatával végezzük, ezért lehetnek ilyen ellentmondásosak a történeteink, amiket megírunk.
Szakkönyv esetében a tematikára is figyelek természetesen, hogy egy-egy bekezdés vagy mondanivaló a helyén legyen, az adott információ valóban fontos-e a könyv tartalmának szempontjából vagy esetleg kihagyható. Természetesen a szórendet és a szóismétlések elkerülését is mindig felülvizsgálom a munka során, illetve azt is, hogy egy-egy jelenet vagy gondolat ne ismétlődjön. Olyanra is volt példa, hogy a szövegben egyes részek annyira eltértek a szerző stílusától, hogy rákérdeztem, esetleg máshonnan vette-e a szöveget, ami abban az esetben nem baj, ha idézzük a forrást, ellenkező esetben viszont a plágium (szövegkoppintás) esete forog fenn, ami – mint tudjuk – tilos. Szerencsére ebben az esetben nem erről volt szó.
Olyan is előfordul, hogy az író valamit nem helyesen használ a szöveg során nyelvtanilag, vagy más szempontból, mégsem jelölöm hibának, mert érzékelhető a szövegből, hogy az az ő stílusa, vagy az összképet nézve úgy érzékelem, hogy a „hiba” ellenére jobb, ha benne marad az a szó vagy szövegrész. Ez akkor fordulhat elő, ha a szereplő karakteréhez illik a rossz helyesírás, de volt olyan ügyfelem, aki saját szavakat alkotott, ezeket először megjelöltem, „ilyen szó nincs” megjegyzéssel. De aztán később láttam, hogy ez egy visszatérő momentum és jeleztem is, hogy akkor ez maradhat a szövegben, ha ez szándékos és így látja jónak.
Azt is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy sosem húzok ki szót úgy, hogy ne jelölném, és ha teszek is javaslatot, akkor is mindig hozzá teszem a végén, hogy ezek a javaslatok nem szentírások. Sokszor előfordul, hogy nem is egy szót javaslok, hanem több kifejezést, vagy mondatrészt, amiből válogathat az író, melyik áll közelebb a mondanivalójához, vagy érzékeltetni próbálom, hogy mi lenne a jobb irány és ezeket meg is indokolom. De ezeket rábízom, hogy megfogadja-e vagy sem.
Tudom, hogy néhány írónak kényelmesebb lenne, ha csak rákattint a korrektúra program által javasolt javításokra, hogy fogadja el az összes javítást. De én azt gondolom és az a tapasztalatom, hogy nem lehetek tévedhetetlen, megjelölöm ugyan az általam hibásnak vélt dolgokat, sőt, általában több dolgot jelzek, amit hibának érzek, de igen, végül az írónak kell eldönteni, hogy az adott javaslat mennyire passzol a könyvéhez. kifejezi-e a végeredmény azt, amit sugallani kíván. Nem beszélve arról, hogy az írói szabadságot mindenképpen szeretném tiszteletben tartani. A munkafolyamat során a kézirat véglegessé tételében is segítséget nyújtok, ha az író igényli, beleértve az utójavítást, illetve a végleges formai szerkesztést is.
A közhiedelemmel ellentében ez egy bonyolult munka. A szöveget – még nekem is – legalább háromszor el kell olvasni, hogy mindent észrevegyek, és természetesen nem vagyok tévedhetetlen, előfordulhat, hogy marad kisebb hiba a szövegben, bár általában nem ez a jellemző. Ezért szoktam kérni, hogy a javításokat mindig nézze át a megrendelő is. Egy – mondjuk 50 oldalas – kézirat kijavítása az említett szempontok szerint több óra, akár 20-30 órás munka is lehet, nagy figyelmet igénylő tevékenység, és nem kizárólag arról szól, hogy elolvasom a történetet és az mennyire tetszett nekem. Figyelembe kell vennem azokat a szempontokat, amivel a könyv az olvasó számára is élvezetesebbé tehető és megvalósítsa azt a célt, amit az író kitűzött a könyv megírásával.
A harmadik cikk a formai szerkesztés és a lektori, szerkesztői munkával kapcsolatos általános gondolatokat tartalmazza majd.
Ha tetszett a cikk, segítsd a munkám egy megosztással. Hálásan köszönöm.
