Az a tapasztalatom, hogy főleg kezdő íróként hajlamosak az emberek lebeszélni magukat erről a szolgáltatásról, nézzünk rá hát az okokra, mert sokszor nem kizárólag maga a spórolási szándék áll a háttérben.
-
Bizalom hiánya, félelem a koppintástól
„Én ugyan ki nem adom a kéziratot idegennek, még lenyúlják a végén!” – Nem mondom, hogy teljesen alaptalan a feltételezés, biztos, hogy valakivel történt már ilyen. De egy alapos utánajárás, esetleg írókat tömörítő közösségi médiás csoportokban való érdeklődéssel, tapasztalatcserével megelőzhető a probléma. Sokszor azonban nem is biztos, hogy abból lesz a jó író, aki jól lektorál. Az írás jobb agyféltekés tevékenység, és nyilván nem árt, ha mindkét agyféltekét tudja használni egy lektor, de az ellenőrzés inkább bal agyféltekés tevékenység. Azt gondolom ráadásul, hogy a turpisság mindig kiderül, hamar lelepleződik. Főleg, hogy ma már a kéziratok leginkább elektronikus formában készülnek, így a létrehozás és módosítások dátuma így könnyen igazolható, még abban az esetben is, ha emberünk fifikás akart lenni és átállította a számítógép naptárját, egy hozzáértő számára ez seperc alatt kideríthető.
-
Csináld magad – vagy mégsem?
Amikor igyekszünk meggondolni, hogy mire fordítjuk a könyvünk megjelenésével kapcsolatos – többnyire szűkre szabott – költségeket, a lektorálást, szerkesztést, vagy korrektúrát hajlamosak lehetünk a „csináld magad” kategóriában megoldani. Legalább is eleinte, amikor hozzákezdünk ehhez a munkához. Saját tapasztalatom is azonban, hogy az önmagam által megírt történetekben jóval több hibát hagyok benne én magam is a többszöri ellenőrzés ellenére, ugyanakkor a mások írásaiban nagyon precízen kiszúrom az esetleges ellentmondásokat, szó- vagy mondatismétléseket, elütéseket és azokat a hibákat, amiket nem is olyan könnyű észrevenni, például ha a mondanivaló esetleg félreérthető lehet az olvasó számára. Ezek a hibák saját írásainkban nehezebben felfedezhetők. Az is gyakori hiba, hogy az író nem tudja, miért nem kelendő az írása, holott esetleg az érzelmi kifejeződés hiányzik a történetből, az iskolában megtanultunk a fogalmazás órákon száraz, nem túlságosan szárnyaló fantáziával írni (vagyis úgymond szabatosan) és ezek után, még ha van is kedvünk az íráshoz, kezdetben hajlamosak vagyunk visszafogni magunkat. Bár utóbbiak inkább a szerkesztői feladatokhoz tartoznak, de jómagam ezeket is figyelemmel kísérem és pont ezek azok a dolgok, amelyeket a saját írásainkban nem igazán veszünk észre.
-
Nem elég a helyesírás ellenőrző program?
Gondolhatnánk, hogy a helyesírást ellenőrző program elegendő lehet a szarvashibák megtalálására, de sajnos az a tapasztalat, hogy ékes anyanyelvünk szófordulataiban sokszor előfordul, hogy egy-egy téves ékezet már teljesen más jelentést ad a szavainknak, amin könnyű átsiklani. Kitűnő példa erre a „kerek, kerék és kérek” szavak, ahol csak egy ékezet került más-más helyre, mégis teljesen eltérő jelentéssel bírnak, de mivel értelmesek, a helyesírás ellenőrző program simán figyelmen kívül hagyja.
-
Meg lehet ezt oldani családon belül is!
Valóban meg lehet oldani a rokonok, barátok segítségével, és ezt a megoldást sem kell kihagyni a lehetőségekből, de akkor számíthatsz arra, hogy nem kapsz majd őszinte értékelést. Családtagjaink sok esetben háromféleképpen reagálhatnak:
- el sem olvassák, mert lusták,
- vagy túlságosan lehúzzák az írói tevékenységedet és törekvésedet,
- vagy abban is az egekig magasztalnak, ahol esetleg egy szakmabeli a javaslataival rá tud vezetni egy előrevivőbb megoldásra.
-
Óóóó, gyorsan túl lehet ezen lenni, akkor is, ha magam csinálom!
Én viszonylag gyorsan olvasok, egy 150 oldalas könyv háromszori figyelmes átolvasása nekem kb. 4-5 nap, napi 5-6 órás munka. Igen, ez nem tévedés. Ennyit kell ülni viszonylag fegyelmezetten, a Facebook hanyagolásával, esetleg egy-egy 15 perces kávé és egészségügyi szünet beiktatásával. A kérdés már csak az, hogy tudsz és szeretsz ennyi ideig egy helyben ülni?